„Azért indítottuk el a Mentorprogramot, hogy egy támogató közösséget biztosíthassunk tehetséges egyetemistáknak és egy egyedülálló programon keresztül segíthessük őket. Célunk, hogy a lehető legjobb vezetőkké váljanak – programunkon keresztül nyitott és társadalmilag felelős értékrend átadásával támogatjuk a mentoráltak magas szakmai teljesítményét.”
Alapító mentoraink – 2008
2008-ban a Mentorprogram annak köszönhetően indulhatott el, hogy alapító mentorok kezdeményezését felkarolta az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért, megteremtve a szervezeti és anyagi hátteret.
2014 óta a Mentorprogram működését már az alumni közösségből évente megválasztott Alumni Board (AB) irányítja. Munkájukat segíti a Tanácsadói Testület, mely a legrégebbi mentork bevonásával segíti a programot.
Kezdetben főként bankárok, pénzügyi szakemberek mentoráltak hasonló pályára készülő, jellemzően pénzügy szakos egyetemistákat. Napjainkra (gyökereket nem feledve) a paletta mindkét téren sokat szélesedett, ma már azon van a hangsúly, hogy a jövő vezetői kapjanak segítséget pályájuk elindításában, nem azon, milyen szakterülettel foglalkoznak. Az elmúlt évek során éppúgy megfordult évfolyamokban szociológus, ahogy a mentorok közt is található főszerkesztő, vagy épp borász is.
Ez a szakmai sokszínűség még inspirálóbbá teszi a közös munkát, szélesítheti minden résztvevő látókörét.
További részletek és jelentkezés a Mentorprogram honlapján: